Világkalauz

Utazások, történetek, élmények

Abu Dhabi, a csendes szomszéd

Abu Dhabihoz képest Dubai egy cukorkával teletömött hiperaktív 10 éves, akitől az ember feje egy idő után kicsit megfájdul. Nem csoda, hogy az itt is jellemző állandó építkezések ellenére, a város mégis sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb benyomást kelt. Nem is csendes, inkább csendesebb szomszédként tudnám jellemezni az Emirátusok fővárosát. 

7936924b-b1f1-49a2-89ef-7cbd560bf333.jpg

Számomra van valami kicsit megfoghatatlan, misztikus varázsa a városnak. Ahogy a Sheikh Zayed Mecset központi udvarán állva felnézek, és a napfény megcsillan a monumentális márvány kupolákon, úgy érzem, hogy az ezeregy éjszaka meséinek díszletei között vagyok. Ilyen épületeket, ilyen színeket és hangokat képzeltem el, amikor gyerekkoromban ezeket a történeteket hallgattam.

Leveszem a cipőmet és elkezdek mezítláb a központi mecset felé sétálni. Az ezüstös márványlapok melegítik a talpamat. Közben megszólal a müezzin, aki a Mecset egyik melléképületének üvegfalú stúdiójából énekli az imára hívó szövegeket.

Mielőtt a bejárathoz érnék, többször megállok és felnézek, közben arra koncentrálok, hogy kis időre se vonja el semmi a figyelmemet. Valami azt súgja, hogy most minden érzékszervemmel ezt a pillanatot kell megtapasztalnom.

sheikh-zayed-mosque-it_was_built_to_symbolize_islamic_diversity-1500x800.JPG

A Mecset belsejében féldrágakövekkel kirakott csillárok, gazdagon hímzett szőnyegek és márványfaragások fogadnak. Átszellemülve hagyom el a helyet, és kint leülök az arannyal díszített árkádos oszlopsorokkal szemben egy pálmafa árnyékába.  A müezzin már nem szól, csend van, csak a pálmafaágak suhogását lehet hallani. A nap olyan magasról süt, hogy a pálmalevél alig takarja el a fejemet. Egy ideig figyelem a combomon az árnyékát. 

Kezd elviselhetetlen lenni a forróság, ezért gyorsan megkeresem a sofőrt és inkább elindulunk vissza, a szálloda felé. Az autóba beszállva rám mosolyog, és azt kérdezi: ugye, hogy csodálatos volt? Bár az ide felé vezető úton megbeszéltük, hogy a Sri Lankai Mattala mellől származik, az arcán mégis valamiféle büszkeség látható.  

Délután már a Corniche egyik padjáról nézem a naplementét, miközben a tengerparti sétány megtelik élettel, ahogy helyi családok, szabadnapos ázsiai vendégmunkások és fülhallgatóval a fülükön görkorcsolyázó nyugati expatok haladnak el előttem. Azon gondolkodom, hogy különös keveréke ez a város az újnak és a réginek, a pénz jelentette gazdagságnak és kultúrának.  

Ahogy lemegy, a nap a város elcsendesül. Hajnali ötkor a müezzinre ébredek, felkelek egy pohár vízért és kinézek a szálloda ablakán. A hívek az utca másik oldalán lévő mecsetbe tartanak. A mecset kicsi, koszos fehér falait már belepte a sivatagi por. Az udvarán álló oszlopra színes kötelekkel felkötött hangszórók egy pálmafát formáznak. A nap lassan kezd feljönni, de én inkább behúzom a függönyt és alszok még egy kicsit.

Abu Dhabi első sorban az arab kultúra és hagyományok megtapasztalásáról szól és tökéletes alternatíva lehet azoknak, akik Dubai nyüzsgése helyett, inkább csendesebb, de tartalmas időtöltésre vágynak. Kár lenne rá csak egynapos programként tekinteni, így ha tehetjük, szánjunk akár több napot is arra, hogy felfedezzük ezt a különleges várost. 

Bár az éppen gyengélkedő Etihad Airways egyhamar biztos nem indít közvetlen járatot Budapestre, a város Dubaiból kényelmes helyi buszjárattal vagy taxival (esetleg Uberrel) könnyen megközelíthető. Utóbbi esetben irányonként körül belül 10.000 forintnak megfelelő dirhammal kell kalkulálnunk egy másfél órás útra. 

A helyi buszjáratokkal kapcsolatban további angol nyelvű információ ezen az oldalon érhető el: http://dubai-buses.com/ 

Dubaiból a következő két járattal juthatunk el a legkönnyebben Abu Dhabiba: 

- E100-as vonal Al Ghubaiba Bus Station és Abu Dhabi Central Station között

- E101-es vonal Ibn Battuta Metro Station és Abu Dhabi Central Station között

A jegy irányonként és fejenként 25 dirhamba, azaz körül belül 1.900 forintba kerül. A buszok nap közben 20 percenként indulnak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagkalauz.blog.hu/api/trackback/id/tr6314311597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Világkalauz

Friss topikok

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása